ZÁNKA  

www.zanka.info

Zánka község Veszprém megyében a Balaton északi partján szép természeti környezetben helyezkedik el. Nagyon jó területi adottságai miatt már a rómaiak idején is lakott hely volt. A népvándorlás korából származó leletek igazolják, hogy a környék völgyeinek kapujában már akkor település volt. Zánka szláv eredetű, neve is ezt igazolja. Írott forrásmunkák már 1164-ben említik a község nevét. A török hódoltság alatt a község lakossága csökkent, majd utána következett betelepítések alatt népesedett újra. Történelmi emlékekből bizonyítható, hogy Zánka halászfalu volt. Az 1960-70-es években a község idegenforgalmi jellege és vonzása megnövekedett. Sok új nyaraló épült. Ezzel arányosan kezdett emelkedni a község lakosságának száma. Zánka igazgatási területéhez tartozik az országos, sőt európai hírű Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Kht.