www.vaszoly.hu
Vászoly 248 lelket számláló kis község a Balaton északi partján, a tótól 5 km-re, a Pécselyi-medence peremén. Egész bel- és külterülete a Balatoni Nemzeti Park része. Környezete gazdag különleges természeti és tájképi adottságokban, egyes területei kiemelt védettséget élveznek. Egy 1082-ben keletkezett oklevél említi először Wazol néven, a veszprémi káptalan birtokaként. Nevére vonatkozóan több felvetés is napvilágot látott. Legvalószínűbb, s a helybeli szájhagyomány is úgy tudja, hogy nevét Vazultól (Vászolytól), a szerencsétlen sorsú Árpád-házi leszármazottól kapta, aki egykor családjával a környéken élt. A falu északi részén bővizű forrás fakad, mely évszázadokon át vonzó volt a letelepedni kívánó ember számára. Római kori síremlékek töredékeit, lakóházak maradványát őrzi a helytörténeti gyűjtemény. A Pusztaszentegyházi-dűlőben a hajdani Szent-Kereszt egyház romjai ma is láthatóak. A templomot, melynek kegyura a bakonybéli apátság volt, 1230-ban említik először az írott források. A virágzó települést tatár, majd török dúlás tette tönkre, később újra benépesült, az 1800-as években csaknem 700 lelket számlált. Mint "szerepkör nélküli" település lakóinak száma 1950 és 1990 között 180 főre zsugorodott. Az önkormányzat felismerve azt, hogy a település múltja, csodálatos környezete milyen nagy érték mindent megtesz Vászoly fennmaradásáért. 1993-ban "Vászoly Fennmaradásáért" néven közalapítványt hozott létre kulturális örökségének és természeti értékeinek megóvására.