www.tihany.hu
A Balaton egyetlen félszigete, festői fekvése, földtani érdekességei, történelmi műemlékei, növény- és állatritkaságai évente közel egymillió turistát vonzanak. A tájképet a vulkanikus erők évmilliókkal ezelőtt alakították ki. A krátermaradványokban jött létre a Balaton vízszintjénél magasabban fekvő két tó: a Belső- és a Külső-tó. A félsziget területén feltárt régészeti leletek igazolják, hogy azt már az őskor óta emberek lakták. A középkorban történt a mai Tihany település ősének a megalapítása, amikor 1055-ben I. András király itt építtette meg a királyi család temetkezőhelyét és föléje monostort, amelybe bencés szerzeteseket telepített. Ezzel vette kezdetét a bencés apátság élete. A 16-17. századi török háborúk idején a várrá alakított monostor elpusztult, de a 18. században barokk stílusban újjáépült, s azóta a félsziget keleti ormán, a Balaton felett, Tihany ősi jelképe. Néhány éve ismét a bencés szerzetesek a barokk apátság tulajdonosai és a Bencés Apátsági Múzeum fenntartói.
A geológiai érdekességek mellett a ritka növények és állatok élőhelye is a félsziget, amit 1952-ben - Magyarországon elsőként - tájvédelmi körzetté nyilvánítottak. A félsziget természetvédelmi kezelője a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság. Túrázásra számtalan lehetőség nyílik, érdemes felkeresni a Barátlakásokat, az Aranyházat, a Kiserdő-tetőt és még sokáig sorolhatnánk a további természeti látnivalókat.
A település állandó lakosainak száma 1400 körül van, akik közvetve, illetve közvetlenül a turizmusból élnek.
Tihany nemcsak a Balaton, de Magyarország gyöngyszeme is, mely minden évszakban kínál valami érdekes látnivalót. Vonzereje elsősorban az apátsághoz kapcsolódó történelmi és kulturális emlékek, programok, valamint az egyedülálló természeti környezet ötvözve a Balaton kínálta felüdüléssel.
| Kiemelt rendezvények | Időpont |
| Farsang Farka | február |
| Pünkösdi Vígasságok | pünkösd |
| Levendula Fesztivál | június |
| Augusztus 20. | |
| Szüreti Napok | szeptember 2. hétvégéje |
| Garda Fesztivál | október vége |
| Tihany fejlesztési elképzelései |
- Tihany turisztikai fejlesztési programjában több helyszín és programcél szerepel. Az egyik legfontosabb a kerékpáros turizmus fejlesztése és kiszolgálása, melyet Tihanyban meg szeretnénk valósítani, ennek érdekében megkezdtük III. ütemre bontva a tihanyi félszigetet megkerülő kerékpárút-hálózat fejlesztését. Az I. ütem tervei elkészültek, engedélyeztetés alatt van. Az I. ütem nyomvonala a 71-es út mellett húzódó balatoni kerékpárutat kötné össze a településsel. A kerékpárút megvalósításához pályázatot nyújtottunk be a KDOP-4.2.2-2007-es keretére. Egy pályázatnyertesség esetén a 2008-as fejlesztéseink között szerepel a kerékpárút megépítése. A tihanyi delta területén a kerékpáros turizmus fogadására alkalmas beruházást szeretnénk eszközölni, amely abból állna, hogy az adott területe egy kerékpáros kölcsönző, szerviz, egy információs iroda és egy kis büfé valósulna meg egy pihenőparkkal egybekötve. A tervezési költségeit a projektnek a T-Mobile szolgáltató felvállalta, várhatóan a tervek május végére elkészülnek és azt követően a nyár végén a beruházás akár el is kezdődhet.
- Ezzel párhuzamosan pályázatot kívánunk benyújtani a Tihany-Delta és a hajóállomás közötti (öreg kikötő) szakasz megvalósításához. Ez lenne a tihanyi kerékpárút hálózat II. üteme. A nyomvonaltervek elkészültek, február 15.-i határidővel szeretnénk pályázni "a Balaton-térség turisztikai vonzerejének fejlesztése" című KDOP.2.1.1/D keretére.
- Ugyanezen pályázati kereten belül pályázni szeretnénk a tihanyi szabadtéri színpad fejlesztésére, ezen belül színpadtető építése, fény- hangtechnikai rendszer megvásárlására. A tihanyi szabadtéri játékok nem csak a térség, hanem a Balaton kulturális életének egyik fontos pillére lett, ezért a fent vázolt fejlesztések elengedhetetlenül fontosak lettek a színházat látogató vendégek minőségi kiszolgálása érdekében.
- Turizmus fejlesztési program fontos eleme a településturisztikai központ kialakítása, melynek terveztetését szintén több ütemre bontottuk. Az I. ütem terveztetése már 2007-ben megvalósult, engedélyeztetése folyamatban van. A tervek szerint a település központjában a parkolási lehetőségek megszüntetnénk, a község határaiban új parkolókat létesítenénk, s az egész műemléki területet egy sétáló, pihenő övezetté szeretnénk fejleszteni. A 2008-as évben szeretnénk a program II és III ütemét tovább terveztetni, a megvalósítása reálisan azonban csak 2009-től várható.
- Önkormányzatunk megtette a tihanyi hajóállomás és a tihanyi rév környék fejlesztésének első lépéseit. A két helyszín nagyon fontos vízi fogadókapuja a településnek, ezért annak fejlesztése a jelenlegi Tihanyhoz méltatlan állapot megváltoztatása nagyon fontos eleme az önkormányzat turisztikai elképzeléseinek. A hajóállomás tekintetében a konkrét engedélyeztetési tervek elkészítetése a 2008-as évben elindulhat, míg a rév környék rehabilitációja várhatóan csak 2008 év végén egy tervpályázat (ötletpályázat) kiírásával indulhat meg, természetesen mindkét esetben a területen érintett tulajdonosok egyetértésével.
- A fent említett elképzelések megvalósításához párhuzamosan a rendezési tervünk módosítása is szükséges, melynek készíttetése folyamatban van.
- 2007-ben kezdődött, de 2008. májusban fejeződött be a tihanyi kábel TV hálózat modernizálása. Az új rendszer alkalmas a kábel TV hálózat működtetésén túl az internet szolgáltatás biztosítására is. Ez a beruházás 28 millió forintjába kerül a településnek, de hosszútávon ez a beruházás elősegíti a stúdió gazdaságos működtetését.