| CSOPAK |
A "csopaki riviérát" a világhírű geológus és geográfus, Lóczy Lajos (1849-1920) illetékes bemutatni, akinek Csopak nyugati szélén volt a villája, és 1891-től 28 éven át irányította a Balaton és környéke kutatásán fáradozó 60 kiváló tudós munkáját. Az őskori, az ókori és a népvándorlás kori népek is megkedvelték e gyönyörű tájat, a "csopaki riviérát". A karsztforrásokban és szénsavas forrásokban igen gazdag és jó megélhetést biztosító területen szinte mindenhol megtalálható az itt élt népek régészeti hagyatéka a rézkortól a honfoglalás koráig. A község nevét, némelyek török, mások szláv eredetűnek tartják. Egyesek szerint Árpád ajándékozta a területet Sopok nevű vitézének. A Csopak név első hiteles forrása, a veszprémi káptalan csereszerződési oklevele, mely 1277-ből származik. Vetési Albert veszprémi püspöknek voltak itt birtokai, aki egyike volt Mátyás király kedvelt diplomatáinak. A káptalan földjein dolgozó jobbágyok már László királytól adómentességet kaptak. Privilégiumukat Mátyás király is megerősítette. A másfél százados török uralom idején a községek csaknem teljesen elnéptelenedtek. A 18. sz. elején a Szebenből és a Szerémségből érkező telepesek élesztik újjá a falut.
| NEVEZETESSÉGEK | |
| Csonkatorony Középkori, Szent István tiszteletére szentelt templom maradványa. 1266-ban említik először a csúcsíves, egyhajós, keletelt egyenes szentélyű templomot, melynek hajója 1830-ban villámcsapástól leégett. 1860 körül omladozó állapota miatt lebontották, de a megmaradt torony a környék egyik legrégibb műemléke. | |
| Szent Miklós templom romjai A XIV. sz.-ban már fennálló egyhajós, keletre néző, egyenes szentélyzáródású kis templomnak csak az alsó falrészei, nyugati oromfala és déli egyenes záródású kőkeretes ajtaja maradt meg. Belsejében kőpadozat. Kövesd falu középkori temploma volt | |
| Református templom 1800-1803 között épült késő barokk stílusban csehsüveg boltszakaszokkal a fedett háromszakaszos csarnoktemplom. Értékes kincse a XVI. sz.-ban készült hatkaréjú talpas, gótikus mérművekkel, reneszánsz díszítményekkel ékes aranyozott talpas ezüstkehely. | |
| Ranolder kastély A Balaton-felvidék legszebb és legnagyobb kastélya. Ranolder János veszprémi püspök neogótikus, romantikus stílusban 1861-ben (tervezője Szentirmai József). Ma a Megyei Növényvédő Álllomás székháza. | |
| Emeletes vízimalom (Plul malom) A Fenyves utcában áll a környék utolsó, még működőképes vízimalma. Az 1860 körül épült malom kerekét a Nosztori patak vize hajtja, 200 mázsa gabonát őrölt meg évente. Ma megtekinthető ipartörténeti műemlék. | |
| Budai villa A Füredi út 27 szám alatt található a környék legszebb klasszicista stílusú nyaralója. Az 1820 körül épült épület homlokzatát négyoszlopos tympanon díszíti. E pannon-mediterrán világ sajátos bájának legszebb képviselője. | |
| Angolkisasszonyok volt nyaralója A község főutcáján álló egyemeletes romantikus ízlésű műemléképület, jellegzetes típusa a múlt század közepén épült nagyobb szőlőbeli hajlékoknak. | |